2014. november 9., vasárnap

Utcanévadók: Botár Imre

Emléktábla a Botár Imre utca tízemeletes épületén

BOTÁR IMRE
(Dés, 1880. dec. 3.Bp., 1959. jan. 27.) 
A Verseghy Gimnázium tudós tanára. 1903-ban történelem-latin szakos középis­kolai tanári oklevelet szerzett. Szolnok település- és gazdaságtörténetének legje­lentősebb kutatója. „Szolnok települési, népesedési és agrárviszonyai a XVIII. században” című könyve 1941-ben jelent meg. „Szolnok agrártörténete” kézirata mindmáig kiadatlan. Ugyancsak nem került kiadásra a magyarországi unitárius egyház történetét feldolgozó műve sem. Botár Imre 1920-tól 1938-ig, nyugdíjba vonulásáig tanított a szolnoki Verseghy Gimnáziumban. Ezután haláláig Budapes­ten élt.
 Cseh Géza: Szolnok város utcanevei. Szolnok, 1993.
 
Kaposvári, majd szolnoki gimnáziumi tanárként 1912-ben, illetve 1938-ban

IRODALOM:
 Botár Imre egyháztörténész = nevpont.hu
Botár Imre = Unitárius Pantheon

A Botár Imre (1992-ig Molnár Anna) utca tízemeletes épülete

3 megjegyzés:

  1. Tetszik ez a rövid ismertető, a többi utcanévadóról is szívesen olvasnék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Tervezem a többi utcanévadó bemutatását is.

      Törlés
  2. Tegnapelőtt vendégségben voltunk egy baráti házaspárnál.
    Angéla, a feleség, ( Botár Angéla) annak a Botár Imrének az unokája.
    akiről a szecskás utcát elnevezték. Ajándékba kaptam tőle a nálatok is jegyzett
    1941 ben kiadott könyvet. Fantasztikus. Tudtátok pl. , hogy a XVII sz. végén Szolnoknak egy fia lakosa sem volt? Csak a felszabadító katonaság. A szecskán meg rengeteg víz. Rác M

    VálaszTörlés